Lévai Református Egyházközség

„Per spinas ad rosas”

     Egy nemzethez és ezen belül a nemzeti értékrendhez való tartozásnak és megmaradásnak fontos pillére az, ha az adott nemzetnek van saját állama, országa, törvényei, kultúrája, vallása(i), amelyhez egyénileg és közösségei révén is szorosan kötődni tud.

     A nemzeti identitás kialakításához és fejlődéséhez az államiság adja meg a legbiztosabb kereteket. A 19. század európai nemzetei, mi magyarok (1848-49-ben) majd a csehek, szlovákok, horvátok, románok mind felismerték ezt. Minden nemzet jogosan küzdött a nemzeti önállóságért, az első világháború után sorra jöttek létre a nemzetállamok.
     A mi tragédiánk az, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia feldarabolását követően a nagyhatalmak a magyar lakosság jelentős részét feláldozták, amikor általuk lakott területeket csatoltak az utódállamokhoz. Az utódállamok a 20. században arra törekedtek, hogy minél gyorsabban felmorzsoljanak bennünket. Amit jogosan követeltek korábban, azt tagadták meg a magyaroktól, saját államukban. Folyamatosan napirenden volt a félelemkeltés és a bűntudat ébresztése irányunkban. Arra törekedtek, hogy elszigeteljenek bennünket a magyar államtól, és a belső telepítésekkel felhigítsák a tömbmagyarságot. Ez több hullámban történt.
     Megfosztottak jogainktól (1919, 1945-48), földjeinket, templomainkat, iskoláinkat elvették, nyelvünk használatát betiltották vagy korlátozták. Hát nem csoda, hogy ennyi próbatétel után sokan elhagyták szülőföldjüket, vagy igyekeztek a többséghez alkalmazkodva lojális állampolgárrá válni és megfelelni az állam elvárásainak. Gyermekeiket szlovák iskolába küldték, a munkahelyükön, a közhivatalokban nem használták anyanyelvüket, stb. 
     Miért csodálkozunk azon, ha 90 év küzdelmei és hazugságai után a felvidéki magyar identitászavaros állapotba került. Saját szülőföldjén mások döntötték el, hogy nyilvános helyen (a hivatalokban, a kórházakban, stb.) hogyan, milyen  nyelven beszélhet. Sőt, azzal is számolhatott, hogy faluját (pl. Mohi), házát, otthonát, intézményeit felszámolják, és neki „dalolva” mennie kell. Ott kell hagynia szülőföldjét, munkahelyét. Úgy kezdtünk el viselkedni szülőföldönkön, mintha azt ajándékba kaptuk volna, mint az idegenek és megtűrt bevándorlók, akik hálásak, ha nyugalomban élhetnek.
     Megéltük a rendszerváltást, amely nem hozott sok változást. 20 év alatt olyan törvények születtek, amelyek ezt az állapotot konzerválták, vagy sok esetben a helyzet még rosszabbra is fordult (Beneš dekrétumainak a megerősítése, nyelvtörvény, szlovák állampolgársági törvény). Az Európai Unió számára prioritást jelentő régiók (közigazgatás) határait a „demokrata szlovák pártok” úgy alakították ki Szlovákiában, hogy a magyarság lélekszámát mindenütt 25-30 % alá szorítsák, hogy a magyarság az önkormányzatiság legmagasabb szintjén se tudja érdekeit érvényesíteni.
     Miért kell erről beszélni? Mert Európában sok helyen a kisebbséget is azonos jogok illetik meg, mint a többségi nemzet tagjait. Csak mi vagyunk kárhozottak, és nem tarthatunk igényt a többségi nemzettel azonos elbánásra, mi, akik őshonosok vagyunk és példás adófizetői a szlovák államnak. Jogosan kérhetnénk a kisebbségi lét legmagasabb államformáját, a területi, vagy kulturális autonómiát, amiről sajnos, magyar képviselőink olyan könnyen lemondtak az elmúlt másfél évtizedben.
     Nem csoda, hogy ennyi kudarc után a pásztor nélküli nyáj elszéled. Választják előbb a kettős identitást, majd az asszimilációt, hogy előnyök közelébe kerüljenek. Az asszimilált magyar a többségi nemzethez csatlakozik, elismerésben, megbecsülésben reménykedik. Nem kötődik többé szorosan nemzetéhez, nyelvéhez, templomához.
     Az asszimilációt, vagyis a kettős identitást választók első generációja gyökértelenné válik, csak a második és harmadik generáció talál magának kapaszkodót, amelynek (a gyakorlat azt bizonyítja) elég nagy ára van. Megtagadják teljesen magyar gyökereiket, - sőt szégyellik, hogy felmenőik között magyarok vannak. Beérik a fa ágán a gyümölcs, amelyet a szülők vagy a nagyszülők oltottak.
     Győzött az állami elvárás és nyomás. Egy olyan rendszer, állam keretei között élünk, amely nem igazodik állampolgárához, annak identitását, sokszínűségét nem fogadja el, hanem rákényszeríti polgárait arra, hogy a többség gondolkodásával azonosuljon.
     Magyarország évekig tétlenül nézte, hogy mi történik a határ túloldalán lévő fiaival. 2004-ben odáig ment az akkori hatalom, hogy saját állampolgárait állította szembe a határon túliakkal. Amíg minden európai állam olyan törvényeket hozott, amelyben védelmébe vette a saját nemzetéhez tartozókat, addig Magyarország asszisztált a magyar identitás elvesztéséhez. 2009. május 22-e óta azonban már másképpen beszélhetünk. Először a református egyház mondta ki a határokon átívelő egységet,  majd a Magyar Köztársaság Parlamentje 2010. május 26-án kelt törvényében adta meg a határon túliak számára a lehetőséget a magyar állampolgárság felvételéhez. A határok, amelyek lebontásához minden európai nemzet büszkén ragaszkodik, és amelyekről az államok vezetői oly hangzatos szólamokat hirdetnek, már csak jelképesek. Gazdaságilag és kulturálisan is leomlottak.
     Az európaiságtól idegen a bezártság és a határokra való hivatkozás, és mások kultúrája fejlődésének mindennemű korlátozása. Európa többnyelvű és -kultúrájú állam. Az Unióban minden nemzet nyelve egyenrangú, ami azt jelenti, hogy minden nép és nemzet, határoktól függetlenül, szabadon és korlátozások nélkül gyakorolhatja és ápolhatja nyelvét és kultúráját. Egyedül Szlovákia, amely még mindig a 19. század fogságában él, akadályozza mesterségesen kisebbségét és állampolgárait abban, hogy az európai eszme szerint éljen. Egyszerűen világunikum és nonszensz, hogy a szlovák állam 2008-ban olyan nyelvtörvényt alkotott, amely a többséget védelmezi a kisebbséggel szemben. Veszélyeztetve van a szlovák nyelv ott, ahol a magyarok élnek? A többségnek a kisebbséggel szemben kell védelmeznie saját nyelvét? A világon ez mindenütt fordítva van. A kisebbség kettős hátrányba kerül a többséggel szemben. Minden tekintetben a hátrányos helyzetűt kell védeni, a nagyobb és erősebb térnyerésével és hegemóniájával szemben.
     A magyarországi politika és gondolkodás megváltozása, amely minden magyart egy nemzetben egyesít, segíteni fogja a határon túliakat abban, hogy az államjogi kötelék kiterjesztésével, szellemi erőt kovácsoljon magmaradása érdekében. Ez a kötődés nemhogy veszélyeztetné a szlovák állam szuverenitását, hanem erősíti mind az államalkotó nemzetet, mind a kisebbséget. Nem beszélve arról, ha a kisebbségnek saját önrendelkezése lenne (autonómiája), az elégedettsége és fejlődése még jobban megnövekedne.
     A magyarországi politika szemléletváltásának csak pozitív hozadéka lehet minden állam területén, ahol magyarok élnek. Csak a szlovák nacionalisták és kiszolgálóik gondolják azt, hogy nekünk meg kell elégedni a szlovák állampolgársággal, és nem kell a kettős állampolgárság. Csakhogy mi már 2003 óta kettős állampolgárok vagyunk, az Európai Unió polgárai, amelynek törvényei mindenkire egyformán érvényesek. Ha Csehszlovákia szétesése után Szlovákia saját területén kedvezményezett helyzetbe állította a cseh állampolgárokat, akkor miért nem teheti meg ugyanezt Magyarország a saját nemzetével, az országa területén. Hogyan fogja az SZK integritását és szuverenitását veszélyeztetni a magyar állampolgárság, ha az abból származó jogokat csak a magyar állam területén gyakorolhatja az egyén?
     Végre látnia kell minden magyarnak, hogy 90 év után a magyar állampolgársági törvény az első olyan lépés, amely megmaradásunkat szolgálja. Aki magyar állampolgár lesz ismét, az nem az európai eszme ellen, hanem mellette teszi le a voksát.
     A magyar parlament a készülő alkotmányban biztosítani akarja a szavazati jog kiterjesztését a kettős állampolgárok részére. A 20. század eleji magyar politika revizionizmusban gondolkodott. Ma nincs olyan jelentős magyar politikai erő, amely revízióban gondolkodna. Mindenki abban érdekelt, hogy a nemzetek békésen éljenek egymás mellett. Az állampolgárság szabad választásának a lehetősége ebbe az irányba mutat. A választójog megadása egy újabb fontos lépes a nemzetegyesítés felé. Ennek köszönhetően a magyar állam a lehető legszorosabb kötődést kínálja minden magyar részére, politikai súlyt, jogos beleszólást az egységes nemzet életének ügyeibe.
     A jelenlegi szlovák törvény a szlovák állampolgárság elvesztésével riogat. Ez a törvény a szlovák alkotmánnyal ellentétes. Senki sem fosztható meg állampolgárságától az ő beleegyezése nélkül. Olyan törvényt hozott a szlovák parlament, amely végrehajthatatlan és saját állampolgárai ellen van. A szlovák törvényhozás kényszerhelyzetben van. Ezt a törvényt meg kell változtatnia, ha európai módon akar gondolkodni.
     Az egyházaknak nem csak a tájékoztatás területén jut fontos szerep. A törvény  előírja, hogy a lelkészek is adhatnak igazolást az igénylőknek arról, hogy felmenőik magyar állampolgárok voltak. Egyházközségünk hivatala is élni kíván ezzel a lehetőséggel, és segíteni fogja a kérelmezőket abban, hogy kérelmüket benyújthassák. Hivatalunk meg fogja adni a legszélesebb körű támogatást és tájékoztatást, és a kérelmek kitöltéséhez is segítő kezet nyújt, hogy egyházközségünk tagjai és más magyar testvéreink minél többen, félelem nélkül igényelhessék a magyar állampolgárságot.
     Református lelkészként mindenkit arra buzdítok, hogy kérelmezze a magyar állampolgárság felvételét. Őseink nem önszántukból lettek állampolgárságuktól megfosztva. Csak azért veszítették el azt, mert a határokat felettük és megkérdezésük nélkül húzták meg. Az állampolgárság megszerzése nemcsak szimbolikus elégtételt jelent majd a felmenőink tekintetében, hanem létünk és identitásunk folytonosságának, az emberi szabad akaratnak és hovatartozásnak a kifejezése, amely természetszerűleg kapcsolódik az Isten rendjéhez és törvényeinek szelleméhez. A magyar állampolgárság megszerzésével a felvidéki magyar létnek és küldetésnek nincs vége. Továbbra is építenünk kell azt az otthont, ahol élünk, munkálkodni kell azon, hogy ez a föld, amely évszázadok óta szülőföldünk, az itt élők kölcsönös megértésének a földje legyen. Ehhez adjon az Isten számunkra bölcsességet és áldást mindenkor. <kgy>