Lévai Református Egyházközség

„Per spinas ad rosas”

     Birtha József 1903-1919 között volt gyülekezetünk lelkésze. Egyházközségünk életének a megerősödése az ő nevéhez és szolgálatához fűződik. A lelkésznek három gyermeke született, mindnyájan Léván. Hálát kell adnunk Istennek, hogy sikerült megtalálni és felkeresni két unokáját, ebben az apagyi (itt szolgált Birtha J. 1927-1942 között) lelkész Kozma Mihály nyújtott segítséget.

Birtha József egyik unokája Saufert Tiborné Birtha Mariann férjével együtt Nyíregyházán él, akik május 15-én szombaton nagy-nagy szeretettel fogadták lelkészünket otthonukban. Debrecenben él volt lelkészünk másik unokája Fényes Ákos, ő a nagyerdei temetőkert előtt várta a Nyíregyyháza felől érkezőket. Uticélunk, a temetőben nyugvó lelkészünk sírjának a felkeresése volt. Itt nyugszik Birtha József lévai és apagyi lelkész, volt nemzetgyűlési képviselő, aki 1942. december 3-án Debrecenben hunyt el. Mellette felesége Komoróczy Margit és leányuk földi maradványai nyugszanak. Elhelyeztük a megemlékezés virágait és a lévai gyülekezet koszorúját.
A szalagra a következő igét írtuk: „Te vagy az én erőm, ...... Erős váram az Isten, az én hűséges Istenem!” Zsolt 59,18
Áldott emléküket szívünkben hordozzuk.

 

Klikk!
Klikk!
Klikk!
     
 
Klikk!