Lévai Református Egyházközség

„Per spinas ad rosas”

Léva gazdag, eseményekben dús múltját mi sem jelképezi jobban, mint hétszáz éves várának falai. Ez a jelentős történelmi és építészeti emlék joggal váltja ki a hazai és külföldi látogatók érdeklődését. Mivel a várudvar területén található a Barsi Múzeum, a látogatók nemcsak a vár, hanem a vidék és Léva városának történetével is megismerkedhetnek.

A Léváról szóló legrégibb írásos emlék egy 1156-ból származó adománylevél, amely Baratka (a mai városközponttól délnyugatra fekvő, még 1429-1456 között kipusztult község) templomának felszentelésével kapcsolatban Lévát (villa Leua) Baratka filiájaként említi. Léva ekkor még a barsi várhoz tartozó jelentéktelen jobbágytelepülés volt. A mai várostól keletre terült el. Ez a városrész mindmáig megőrizte az Ó-Léva nevet.

Erre hivatkozva ünnepelte a 2006. évben Léva fennállásának nyolcszázötvenedik évfordulóját.

Az említett oklevél a lévai települést a benne lakozó idegenek csoportjával együtt említi („villa Leua cum conventu hospitum ibidem commorantium”), amelyből arra lehet következtetni, hogy itt az iparfejlődésnek és vásárközpont kialakulásának már a XII. század derekán jó feltételei voltak. Ezt az ígéretes fejlődést azonban a tatárdúlás megakadályozta.

A következő fontos adat 1318-ból való, s az itteni vár létezését hitelesen bizonyítja, amely a XIII. század végén a tatár pusztítás alatt tönkrement barsi vár hanyatlását követően épült.

levaalaprajz25Az erősödő vár alatt új település jött létre: a XIV. században kiépült a váralja, amely a régi Lévától függetlenül Új - majd Nagy-Léva néven szerepel.

A vár első ismert ura Csák Máté. Halála után a vár Károly Róbert király tulajdonába került, aki 1331-ben Bechei Imrére bízta, s kinevezte őt Bars vármegye főispánjává. Ezzel Barsról Lévára került át a megyeszékhely. A pápai tizedek jegyzéke szerint 1332-ben Léva már a megye leggazdagabb parókiái közé tartozott, s városkának számított.

Meg kell említeni, hogy a régi Léva továbbra is jobbágyfalu maradt, a törökök több ízben  feldúlták, felégették. Például 1614-ben a budai pasának kénytelenek voltak fizetni 68 aranyat, 12 mérő búzát, 12 mérő zabot, 8 pint vajat, s a szultánnak még külön adóként 23 aranyat. A budai pasa 1615-ben már 128 aranyat, 25 mérő búzát, 25 mérő zabot, 27 pint vajat, 7 pint mézet és a szultán részére 73 aranyat követelt adóként Ó-Lévától. Ezt azonban a sokat sanyargatott és elnéptelenedett falu már nem tudta teljesíteni. A korabeli feljegyzések már 1615-ben kihalt településként említik Ó-Lévát. A következőkben tehát a már XIV. században városkává (oppidum) fejlődő és 1388-tól vásártartási és vámszedési joggal rendelkező Új-Lévával fogunk foglalkozni.

A selmeci-hegyek sziklanyúlványaira épített s mocsarakkal körülvett lévai várat, amely a bányavárosok felé vezető utak fontos előretolt bástyája volt, Zsigmond király 1395-ben Sárai Lászlónak adományozta. Annak fia, Péter, felvette a Lévai (de Leva) nevet, s ez a család lett több mint 150 éven át a város és környékének ura.

A következő századokban, a mohácsi vész után Léva gyakori harcok színtere lett. A város fejlődése megtorpant, s még inkább függött a vártól, amelynek stratégiai jelentősége megnőtt. A vár ugyanis Esztergom 1544-ben történt bevétele után az ország 15 török elleni erődítményének, végvárának egyikeként szerepelt. Ennek jegyében modernizálták és bástyákkal bővítették. A gyakori török támadások a váralja és az egész vidék lakosságának sok szenvedést okoztak. Maga a vár a török támadásainak 1544-ben és 1578-ban is ellenállt, a várost azonban kirabolták és felgyújtották, sokakat elhurcoltak. Érdemes megemlíteni, hogy a lévai vár kapitányaként Dobó István is szerepelt, akinek 1558-ban Ferdinánd adományozta Lévát összes tartozékaival együtt „ ama kiváló szolgálatokért, amelyekkel önmagát mind Eger várának védelmében, mind az erdélyi vajdaságban, majd Szamosújvár védelmében, annak 10 hónapos ostroma alatt és a török fogságban  kitüntette”. Nevéhez Léván a vár védelmi képességének fokozásán kívül egy impozáns- ma is álló – reneszánsz várkastély építése is fűződik.

A városfejlődés szempontjából kedvezőbb feltételek alakultak ki a XVII. század elején, a törökkel 1606-ban megkötött zsitvatoroki béke után. Bár ezt követően is többször megjelentek a törökök Léva környékén s pusztították a falvakat, a város élete és fejlődése szempontjából ez a korszak mégis kedvezőbb lett. E korból származnak a városi közigazgatás első emlékei (N LEVA VARASSANAK PECSETI ANNO 1604).  Nagy vásárok és hetipiacok voltak a városban, ami az ipar és kereskedelem intenzívebb fejlődésének a jele. Ezt bizonyítják a csizmadiacéh 1620–ból, a szűcsök 1632-ből, valamint a lakatosok és puskaművesek 1636-ból származó első emlékei.

A XVII. század hatvanas éveiben kiújult háborúskodás Lévát sem kímélte meg a török támadásaitól. 1663. november 2-án  Bartakovich Gáspár várkapitány a török túlerő előtt harc nélkül kapitulált. Léva 1664.június 12-ig, amikor kiűzték az ellenséget a városból, török közigazgatási központ (szándzsák) székhelye lett. 1664. július 19-én a törökök Léva mellett vereséget szenvedtek. Ebben az ütközetben esett el Koháry István, a bányavárosok legendás kapitánya, akinek nevét mindmáig utca őrzi a városban.

A vár 1663-ban történt bevételekor Léván járt Evlija Cselebi török utazó. Feljegyzéseiben részletesen leírja a várat és megemlíti, hogy a városban ötszáz zsindelyes ház és negyven –ötven üzlet van. Ezek az adatok Léva XVII. század elején meginduló fellendülésének eredményeit bizonyítják.

A város fejlődését a 224 napos török uralom sem törte meg, sőt az az ellenség kiűzése után még intenzívebbé vált annak ellenére, hogy később, a Thököly-felkelés idején is gyakran háborgatták Lévát katonai akciók.

A város legnagyobb katasztrófáját- s ez elkerülte a régebbi helytörténetírók figyelmét- nem a harcok okozták, hanem az 1696-os nagy tűzvész, amely szinte az egész várost elpusztította. 

 A korabeli  adóösszeírók  adatai szerint ekkor két erődítmény és néhány viskón kívül alig volt élet a városban.

A várost újjá kellett építeni. 1698-ban ismét felépült a templom. Az élet jeleit a céhekről szóló adatok is bizonyítják. 1697-ben újra szerveződnek a csizmadiák, egy évvel később pedig a gombkötők.

Császári rendelet alapján 1699-ben megszűnt a vár erődítmény jellege, ennek ellenére a Rákóczi-féle felkelés ideje alatt is harcok célpontja volt. Hol a kurucok, hol a labancok kezén volt. Említést érdemel, hogy 1703-ban Ocskay László brigadéros itt tartotta menyegzőjét Tisza Ilonával. A Trencsénnél 1708-ban vereséget szenvedett kurucok visszavonulásukkor 1709 elején annyira megrontották a várat, hogy végleg elvesztette hadászati jelentőségét. Ettől fogva kezdődött Léva fejlődése olyan körülmények között, hogy a gyakori tüzeket és járványokat leszámítva, a normális, a társadalmi törvényszerűségek által megszabott fejlődésbe nem avatkoztak külső gátló erők.

A város fejlődése a XVII. század első felében rendkívül gyors volt, úgyhogy Léva rövid idő alatt komoly várossá épült.

Fellendült a kereskedelem. Léva nagy kiterjedésű mezőgazdasági jellegű vidék központja lett, ahol a lakosság mindennapi szükségleteit kielégítő kézműipar összpontosult. A város földrajzi fekvésénél fogva - a garami síkság és a Selmeci-hegyek nyúlványainak határán- híres, nagy vásárok színhelyévé vált, ahol két vidék termelői és vásárlói találkoztak. 1773-tól négy, 1802 óta pedig évente öt vásár volt Léván, amely a XVIII. században kimondottan kézműipari jellegű város volt. Céheinek felvirágzása összhangban van Bars vármegye általános gazdasági fellendülésével. Mivel a vidék iparilag elmaradott volt, ahol nem keletkeztek manufaktúrák, nem épültek gyárak, az itteni kézműiparosok termékeinek- konkurencia hiján- viszonylag jó keletje volt. Léván 1786-ban 644 házat és 3370 lakost jegyeztek fel.

A XIX. Század első felében aktivizálódik a város társadalmi és kulturális élete is. Az 1675-ből származó volt ferencesrendi kolostorban 1815-ben megnyílt a piarista gimnázium. Ennek az iskolának volt később diákja többek között Baross Gábor és Tildy Zoltán is. 1836-ban megalakult a városi kaszinó, 1846-ban pedig az olvasókör. 1828-ban Lévának már 4099 lakosa volt. A kézműiparosok magas számát bizonyítja, hogy 1825-ben 147 céhes csizmadiamester volt a városban.

Az 1831-ben országszerte dúló kolerajárványnak 403 áldozata volt itt. 1848-ban, amikor a városhoz csatolták a Váralja települést, Léva lakosainak száma 4817-re emelkedett.

A XIX. század harmadik negyedében a város fejlődésében pangás tapasztalható. A lévaiak aktív részvételéért a szabadságharcban, 1849-ben a hatóságok Léváról Nagysallóba helyezték át a szolgabírói hivatalt, s ott volt egészen 1884-ig. 1866-ban és 1872-ben tűzvész, illetve kolera pusztított Léván. A céhek 1872-ben történt megszüntetése után hanyatlásnak indult az itteni híres kézműipar. 1867-ben az Eszterházyak a Schöeller családnak adták el a lévai uradalmat, amelyet az új tulajdonosok idővel példásan felvirágoztattak. Ebben az időben Lévának még nem volt vasútja. Csupán 1885-ben készült el a Párkányt Csatával, 1887-ben pedig a Csatát Lévával összekötő vasútvonal. Léva tehát végre rákapcsolódott a volt monarchia legfontosabb kereskedelmi központjaira.

Talán ezzel is magyarázható Léva sokoldalú fellendülése a XIX. század végén és a XX. század elején. Míg 1870-ben 745 ház és 5914 lakos volt Léván, 1910-ben már 1070 házat és 9676 lakost jegyeztek itt fel. 1870-ben nyílt meg a később országos hírnevű lévai tanítóképző. 1880-ban indult útjára a Bars cimű városi hetilap, amelynek szerzői (Holló Sándor, majd Kersék János és mások)  a megyeszékhelynek Aranyosmarótról Lévára való áthelyezését és a város kibontakozását szorgalmazták. 1886-ban épült fel a gimnázium, 1911-ben pedig a tanítóképző új épülete. 1902-ben készült el a városháza és ebben az időben alakult ki a főtér arculata.

A város igéretes fejlődésének az első világháború vetett véget. Az azt követő évek Léva történetének legújabbkori fejezetét képezik. Ezalatt annyi változás történt a városban, hogy ilyen történelmileg rövid időszak  során hajdan sohasem. Ma a város toronyházai magasságban  már felveszik a versenyt a várromokkal, de aligha élik túl azokat.