Lévai Református Egyházközség

„Per spinas ad rosas”

Czeglédi Péter sorrendben a hatodik lelkésze a lévai reformátusoknak. 1640/41-ben született ismeretlen helyen. Valószínüleg édesapja nem más, mint a kassai gyülekezet neves, tudós prédikátora Czeglédi István. (1619-1671) Tanulmányait, mint a komáromi iskola rectora 1664. október 5-én kezdi el Sárospatakon. Az iskola befejeztével kerül Lévára 1671-ben.

Zürichben, az ottani kollégium kitűnő filozófiai professzorának, Levater Jánosnak a kérésére 1676. július 15-én megírt önéletrajzában a következő vallomást találjuk:

„Igéje: II. Kor 1,8 „Mert nem akarjuk, hogy ne tudjátok atyámfiai a mi nyomorúságunk felől, mely Ázsiában esett rajtunk, hogy felelette igen erőnk felett megterheltettünk, úgyhogy életünk felől is kétségben valánk.” Jeligéje: „per spinas ad rosas – töviseken át a rózsákhoz.”

Magyar származású. Annak idején a lévai eklézsiának volt méltatlan szolgája, oly eklézsia Alsómagyarországon, Bars megyében van. Ugyanazon megye esperesi és a Főtiszt. Dunáninneni és Dunántúli Szuperintendenciákhoz tartozott. Jelenleg Jézus Krisztus nevéért és jó lelkiismeretéért száműzött. 1674. március 5-én a rendkívüli bíróság elé Pozsonyba idézték. Ugyanazon hónap 15-én megjelent a bíróság előtt. Április 4-én, a bíróság fej és jószágvesztésre ítélte. Miután Pozsony várában és városában hét hónapon át vasraverve fogságot szenvedett, Berencs várának börtönében 10 hónapig volt bezárva. Innét útnak indították Ausztrián keresztül Nápolyba. Közben Schttwienben két hónapig volt feltartóztatva, Itáliában Pescara városban három nap, azután Teato városába vitték. Itt 10 hónapig volt, majd Nápolyban két hónapig gyötrelmes kínokat szenvedve Ruyter holland admirális Isten kegyelméből 1676. február 12-én megszabadította. 35 éves. Zürichben a nagyon kedves és hirneves tudós Burckhard egyetemi rector házának vendége.” (Szinyei: Magyar Írók élete és munkái Bp.1893, Sárospataki füzetek 1863.)

Ladmóczi Istvánnak, gályarabtársának az emlékkönyvébe 1676. július 2-án a következő igét írta: Gal 1,10:

„Enim vero, si adhuc hominibus placerem, Christi servus non essem. - Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék a Krisztus szolgája.”  (Ladmóczi István Albuma, Orsz. Levéltár 92.lap)

Czeglédi zürichi tartózkodása után 1676 őszén tér vissza Lévára. A katolikusok újra kérelmezik a császárnál a lelkész eltávolítását. Lipót császár 1677-ben el is rendelte, hogy Eszterházy Pál földesúr késedelem nélkül távolítsa el a gályarablelkészt. Ezt a rendeletet a földesúr mégsem hajtotta végre. A közelgő török háború veszélye miatt nem tartotta tanácsosnak megzavarni a város életét. Az 1681-es soproni országgyűlés végül biztosította a sokat szenvedett gályarablelkészek számára is a szabad visszatérést és a lelkészi helyeik elfoglalását. Így Czeglédi Péter is egészen haláláig, 1688-ig a helyén maradhatott.

Nevét három emléktábla is megörökíti. Sárospatakon a Kollégiumban tanult gályarablelkészek emlékét őrző tábla, a Debrecenben felállított obeliszk és a berencsváraljai emlékoszlop táblája hirdeti a lévai lelkipásztor nevét.

Több verset is írt, a poétás lelkipásztor, ezek közül a „Panaszkodhatunk, bizony” kezdetű jeremiád 1675-ben íródott. „Az tengeren lévő fogol rabprédikátorok éneke” című vers szerzősége vitatott. Egyesek Bátorkeszi István verseként tartják számon.